Ismét akkora pancser napjaimat élem, hogy félelmetes. Amit ki lehet önteni, azt kiöntöm, amibe bele lehet rúgni, abba belerúgok - általában kisujjal -, amit le lehet fejelni, azt lefejelem, szörnyű. Valamelyik nap egy még becsomagolt, jó éles csücskű fólia csücskét állítottam bele a körömágyamba, nem emlékszem a mozdulatra sem hogy hogy sikerült, csak arra hogy utána eléggé vérzett, és rohadtul fájt. Az irodában rendszeresen majdnem elesem a székemben, vagy éppen kishíján melléülök, a combonom van legalább három kék folt, mert mindig nekimegyek az asztal sarkának. Pár napja meg majdnem a lefolyóba dobtam a kontaktlecséimet, jópofa volt utána kideríteni, hogy most akkor melyik is a jobb és melyik a bal. Ja és az is szép volt, amikor karamellás tejet akartam csinálni, de valahogy a cukor karamellizálásánál valamit elszabtam, hát ekkora füstöt még nem láttatok lakásban. :D

Azért a lányom se semmi, ő a héten esett egy hatalmasat az utcán, mindezt úgy, hogy még a kezét is fogtam közben, de csak az esés lendületét tudtam visszafogni valamelyest. Meg nem ütötte magát, mert úgy be volt öltöztetve hogy tulajdonképpen nem is puffant. Nem sírt, viszont baromira meglepődött, és az első reakciója ez volt: "Anya! Hol a kesztyűm????" Ja, mert az viszont a kezemben maradt. :D

Hát így éldegélünk mi mostanság.