Elöljáróban annyit tudnék mondani a koncertről, amit amott, alább, a kommentben tettem.
VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Az este több ponton kicsit lúzerül indult, kezdődött azzal, hogy fél 7-kor, amikor el akartunk indulni, éppenpont szakadt az eső, és folytatódott némi gyomorfájással mindkettőnknél. Időben akartunk odaérni, hogy minél közelebb álljunk a színpadhoz, és jelentem, ilyen közel még sose voltam világsztárokhoz. :)
Pontban 20:00-kor (CET), de tényleg gyakorlatilag másodperce pontosan kialudtak a fények.... és..... és..... és...... megjelent két seggigérőhajú, éppen nagykorú lyányka, feszes overálban, meg két vokalista. Meg egy Batman pólós gitáros.... Valahogy úgy éreztem ez nem feltétlenül az, amit várunk, amikor megjelent..... Tolvaj Reni (Vagy Tolvai? Tolvay? Nézzétek el nekem, ennyire nem vagyok jó Megasztárban.....), és rázendített a Free your mind-ra. Nem volt őszinte a mosolyunk. Ezt követte még néhány Beyoncé sláger meg pár egyéb, közben érkezett egy megjegyzés a közönség soraiból: "Hadd énekeljen már saját dalt is az a szerencsétlen!" Na a végére ez is teljesült hála a magasságosnak. OK, OK, szép a csaj hangja, nem vitatom, de hogy Roxette koncert elé szerintem baromira nem hiányzott a Single ladies, ez tuti. Attól függetlenül, hogy szeretem ezt a számot, ott inkább ideges lettem rá, mert ki kíváncsi egy éppen három percre tündöklő sztárocska által előadott slágerre, én Look-ot akarok, meg Spending my time-ot. A két táncoslány meg szerintem szörnyen kínos volt.... Nomindegy.
Fél óra Reni után még azért fél óra ácsorgás és várakozás is belefért, közben azon tanakodtunk, hogy lehet hogy tizenkétezerötszázért kaptunk 30 perc tolvairenit? De aztán végre 9-kor.... "I'm gonna get dressed for success", aztán meg a Sleeping in my car, amit töredelmesen bevallom cinkos mosollyal a szám sarkában hallgattam végig.
Azt gondoltam, hogy ez lesz az a buli, ahol aztán sírásról szó nem lehet. De aztán jött három olyan dal közvetlenül egymás után, mint a Perfect day, a Things will never be the same, és az It must have been love, és ezek, így pont egymás után pontosan nekem szóltak, ha rágondolok is borsózik a hátam és összeszorul a torkom. Nem akarok túl drámai lenni, de tényleg van abban valami felszabadító, amikor nagyjából 10 ezer emberrel együtt üvöltöd azt, ami éppen az életedről szól, és kikiabálod-énekeled magadból az összes feszültséget meg szart.
Elhangzott az összes nagy slágerük, How do you do, Joyride, Fading like a flower, Dangerous, Listen to your heart és persze a The look, meg még sorolhatnám. A végére zsibbadt a lábam, elment a hangom, leszakadt a derekam, de annyira nagyon nagyon nagyon jól éreztem magam, életem egyik legjobb koncertélménye volt. Hozzáteszem azt is, hogy talán gyerekkorom egyik nagy vágya vált valóra ezzel.
Nem is csoda hogy ma egyáltalán nem tudok a munkára figyelni, lélekben még ott ugrálok az izmos karú szőke srác mellett tíz méterre a színpadról, és üvöltöm hogy "Whatcha gonna tell your brother? - oh oh oh"! :)
Lábjegyzetben hadd jegyezzem meg, hogy néhány lassú dalnál nekem szívszorító volt Marie, ahogy énekelt és az egész jelenléte, a mozdulatai, a gyönyörű hangja, voltak szavak, sorok, amik valahogy az ő szájából, tudva hogy egy agydaganatból gyógyult fel egészen más jelentőséget kaptak. Csoda az a nő, komolyan mondom....
Szóval köszönöm szépen ezt az estét! :)
És ezennel részemről a budapestiek nevében igent mondanék Per házassági ajánlatára! :D (A Roxette hivatalos Facebook oldalán vannak fent videók is a tegnapi buliról)