Gyűlölöm a szelet. De érdekes módon ma valahogy jól esett, ahogy fújta ezerfelé a hajamat, eltakart előlem mindent, hallani se hallottam, mert kivételesen nagyon hangosan szólt a zene a fülemben-fejemben, egészen úgy éreztem magam, mint egy erős és bátor hősnő valami puncsos filmben. Aztán amikor a szél az arcomba fújt néhány tíz deka homokot, rájöttem, hogy a kontaklencse a legnagyobb szívás ilyenkor. Hááát a hősök is csak emberek.