Végül aztán nem akadt társaságunk a mangalicafesztre, úgyhogy édeskettesben látogattunk ki. Jó volt, és természetesen a kellemes időnek köszönhetően eszméletlen tömeg volt, így aztán kisasszonyt cipelnem kellett végig, most azon gondolkodom hogy varrathatnék lassan egy vasmacskát az alkaromra. Még így is jópárszor engem is majdnem fellöktek, mert ugye ha kajáról van szó, a magyar ember nem lát, nem hall csak megy, mintha muszáj lenne.

A legnagyobb sikert természetesen a kis jimmihendrixek aratták, nagyjából negyed órán át kiabált nekik hogy "malaaaac, malackaaaa, röfiiiii, gyereideeee". :D Nagyon helyes volt, szeretem hogy ennyire szereti az állatokat. Bár azért lányka módjára beszari. Voltak kint pónik, szeretett volna felülni, sokáig nézegettük őket, mire kitalálta melyikre szeretne felülni, aztán 3 centivel a nyereg fölött, már éppen a segge a nyerget érte volna, amikor elkezdett visítani, hogy nem akarja. :D

Gazdagabbak lettünk egy oldszkúl tükrös mézeskalácsszívvel, úgy hozta haza, mint a legnagyobb kincset.

Hazafelé meglestük a Bábszínház programját, és most már ő is legalább annyira lelkes ezt illetően, mint én. :)