Szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy testileg eszméletlen rossz állapotba kerültem az elmúlt 3 év zéró sporttevékenysége miatt. Bár az alkarom az számottevő mértékben erősödött, mióta Törpesz megvan, összességébe véve szörnyen ropi vagyok.

Tegnapelőtt csapatot építettünk, aminek a hagyományok szerint része egy 1-2 órás erdei séta. "Bevállaljuk a legnehezebb útvonalat, ugye?" Hahh, hát még szép, fiatalok vagyunk, meg fittek. Aha....

Az első kétszáz méter után a kerítésátmászást még hamvas tinikorom fürgesége jellemezte, az első állomásig nem is volt baj. Aztán kezdődtek a gondok.... Először elkezdett fájni a combom. A második és harmadik állomás között szaggatott a derekam, mire odaértünk az egész hátam fájt tompán. A harmadik és negyedik állomás közötti emelkedőn begörcsölt a vádlim, megfájdult térdem, rájöttem megint, hogy a sípcsont környékén is vannak izmok. A negyedik és ötödik állomás között már valamiért a nyakam is fájt, a lábamat nem éreztem, közben meg még egy faág is szájbavágott. Felüdülés volt a célnál talált forraltbor.

Szóval elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább, valamit kellene sportolni. Ugyan hogy mit és legfőképp mikor, na ezt még nem tudom.... Elképzelem ahogy bemegyek gyerekkel egy táncórára. Mondjuk ő egészen biztos hogy élvezné.

Ja és amit még a hétvégével kapcsolatban feltétlenül meg szerettem volna jegyezni: hideg, nagy hó, hát aki ismer az tudja hogy fázni rühellek és különösebben a hóért sem rajongok a városban. De hát ez annyira nagyon nagyon jól esett! Sőt, hónak ennyire gyerekkorom óta nem örültem, néha kedvem lett volna hóangyalkát csinálni, na de hát mi lett volna akkor a jól felépített imidzsemmel....